2008. március 26., szerda
2008. március 24., hétfő
Irak - 4 ezer fölött a meghalt amerikai katonák száma-Over 4000 american loses in Iraq
Négyezer fölé emelkedett az Irakban harcokban elesett, illetve erőszakos cselekményekben meghalt amerikai katonák száma, azóta, hogy az Egyesült Államok öt éve megtámadta az arab országot.
A veszteséglistát az AFP francia hírügynökség hozta nyilvánosságra saját összesítése alapján azt követően, hogy vasárnap este Bagdadban újabb négy katona vesztette életét egy merényletben.
Az amerikaiakon kívül a britek 175 katonájukat, a többi szövetséges ország kontingensei pedig 133 emberüket vesztették el azóta, hogy Irak ellen 2003. március 20-án megkezdődött az invázió.Az amerikai haderő számára a tavalyi év volt a leggyilkosabb esztendő: 2007-ben 901 amerikai katona vesztette életét. Azt megelőző időszakban sem sokkal kevesebb amerikai katona halt meg Irakban: 2004-be 849, 2005-ben 846, 2006-ban pedig 822. A katonák negyven százaléka nem harcokban esett el, hanem merényletek végeztek velük.
Mindez arra mutat, hogy az arab országban az erőszakos cselekményeket korántsem sikerült megfékezni - hívják fel rá a figyelmet az elemzők, akik emlékeztetnek arra is, hogy az amerikai katonák túlnyomó többsége, 4863 azt követően halt meg Irakban, hogy George Bush amerikai elnök 2003. május 1-jén az Abraham Lincoln repülőgép-hordozó fedélzetén bejelentette: a hadművelet lényegi része lezárult.
A vietnami háborúban (1964-1973) összesen 58 ezer amerikai katona halt meg.
(MTI)
The number of United States military personnel killed in Iraq since the US-led invasion five years ago has passed the 4,000 mark.
The latest to die were four soldiers whose patrol vehicle was blown up by a bomb in southern Baghdad on Sunday.
The deaths bring the total to 4,000, according to the US military and independent monitoring groups.
In response to the news, US Vice-President Dick Cheney said he regretted every US casualty in Iraq.
Insurgent attacks and military operations left at least 47 people dead across Iraq on Sunday.
According to an Associated Press breakdown of the figure, 97% of deaths occurred after US President George W Bush declared on 1 May 2003 that major combat was over.
Roadside bombs accounted for 44% of deaths last year and 55% to date in 2008, the agency adds.
In Sunday's other violence:
* Mortar and rocket fire killed at least 15 people in Baghdad's heavily fortified Green Zone
* A suicide bomber ploughed an explosives-laden tanker into an army base in Mosul, killing 13 Iraqi soldiers and injuring 40 people
* US troops killed 12 men in a raid east of Baquba, saying that six of them were found to have shaved their bodies, suggesting they had been preparing for suicide operations
* Gunmen travelling in three cars shot dead at least seven shoppers in a Baghdad market.
'Less visible'
Sunday's bloodshed comes despite an overall reduction in violence since last June.
That was when the US deployed an extra 30,000 troops in violence-hit areas - the so-called "troop surge".
Stephen Biddle, a senior fellow for defence policy at the Council on Foreign Relations in Washington, said he doubted the 4,000 milestone would "have the impact that the 3,000 did" in December 2006.
"The conventional wisdom then was that things were going badly," he was quoted by Reuters as saying.
"Today, by contrast, the public's general perception of Iraq is less negative, and coverage for the last six months has tended to focus on the reduction in violence and US casualties.
"The war has also been much less visible."
US soldiers interviewed by AFP news agency in Iraq said they were saddened by the figure of 4,000 but argued the conflict was justified.
"Every one of those people signed up voluntarily and it's a shame that that happens, but tragedies do happen in war," said senior Airman Preston Reeves, 26.
Staff Sergeant Jonathan Criss, 37, said the US could not "just walk away and leave the Iraqi people".
"If you interviewed the 30,000 [wounded], they would have no ill will," he added.
(BBC)
(Karikatúrák by Carlos Latuff - Brazília - Caricatures by Carlos Latuff- Brasil)
2008. március 23., vasárnap
2008. március 16., vasárnap
2008. március 14., péntek
A CIA Phoenix Programja - CIA's Phoenix Program
Ugyanazt tették Vietnamban...
Átlagban havonta 1800 polgári személyt öltek meg: tanárokat, civileket (nőket, gyerekeket, időseket), hidakat romboltak le, robbantották fel piacokat, raboltak el és kínoztak ártatlan embereket...ennek az egész szörnyűségnek neve is volt:
PHOENIX PROGRAM
(angol nyelvű anyag!)
http://www.serendipity.li/cia/operation_phoenix.htm
They did the same thing in Vietnam , they killed over 1800 People a month, teachers, civilians (womans, childrens, elders) , destroyed bridges, blew up markets, kidnapped and tortured innocent people…this inhuman, horroristic military technic had a name, it was called
PHOENIX PROGRAM
http://www.serendipity.li/cia/operation_phoenix.htm
Háborús bűnökkel vádolják Izraelt iszlám országok
Az Iszlám Konferencia Szervezete elítéli a palesztin nép elleni izraeli katonai hadműveletet, az emberi jogok súlyos megsértéseit és a háborús bűnöket.
A palesztin civilek ellen elkövetett háborús bűnökkel vádolja Izraelt az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) a csúcstalálkozóját záró közlemény tervezete szerint.
A Reuters által megszerzett dokumentum szerint az 57 tagú szervezet elítéli a palesztin nép elleni izraeli katonai hadműveletet, az emberi jogok súlyos megsértéseit és a háborús bűnöket, ideértve palesztin polgári személyek megölését és megsebesítését. Izrael megsérti a nemzetközi emberi jogokat a "civilek kollektív büntetésével" - áll a közleményben, amelyet a kétnapos értekezlet zárónapján, pénteken hagynak jóvá az állam- és kormányfők.
Az OIC Dakarban, Szenegálban tartja csúcstalálkozóját. Az egyik fő téma a szervezet új alapokmányának kidolgozása volt.
MTI
2008. március 12., szerda
USA. megszívta - USA is getting fucked
Palesztina harcol - Palestine fight
letartoztatták egy palesztin minisztert..." Uncle Sam: Izraelnek joga van megvédenie magát a palesztinoktól. ENSZ: De, ki fogja megvédeni a palesztinokat Izraeltől?